Egyszer egy rendszeresen gyülekezetbe járó testvér elmaradt az istentiszteletekről. Néhány hét eltelte után a lelkipásztora meglátogatta.
Hűvös este volt. A pásztor otthon találta emberünket, aki a lobogó kandalló mellett üldögélt, egyedül. Sejtve a látogatás okát, az üdvözlő szavak után a pásztort a kandalló közelében levő kényelmes székbe ültette, s figyelmesen várt. A pásztor azonban, bár kényelmesen elhelyezkedett, nem szólt egy szót sem. A síri csendben az égő fadarabokat nyaldosó lángnyelveket figyelte. Néhány perc múlva a piszkavassal megfogott egy vidáman lángoló fadarabot és a tűzfészekből kiemelve a kandalló szélére helyezte, majd visszaülve székébe, tovább hallgatott. A vendéglátó is némán, elmélkedve figyelte a történteket. Miután a kiemelt fadarab égett egy darabig, lángja egyre zsugorodott, egy utolsót lobbant, majd kialudt. Kihűlt, halott fadarab lett, meglepő gyorsasággal.
Egy szó sem hangzott el a köszönés óta. A pásztor az órájára nézett, s látta, hogy itt az ideje, hogy elköszönjön. Lassan felállt, megfogta a kihűlt, szenes fadarabot és visszatette a tűz közepébe. Az pedig azonnal lángra lobbant a körülötte levő lobogó fa és széndaraboktól körülvéve.
Amikor a pásztor az ajtóhoz ért, vendéglátója könnyes szemmel ezt mondta: „Köszönöm a látogatást, különösen is a tüzes prédikációt. Vasárnap ott leszek a gyülekezetben!”
Forrás :VBM
A fotok a 2010 es taborozasbol maradtak emlekbe
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése