Postcard(Hove it's made)

csillagok

ÉN: Uram, kérdezhetek Tőled valamit?

ISTEN: Természetesen.

ÉN: Ígérd meg, hogy nem leszel mérges rám...

ISTEN: Ígérem.

ÉN: Miért zúdítottál ma annyi mindent a fejemre?

ISTEN: Ezt hogy érted?

ÉN: Hát, reggel elaludtam.

ISTEN: Igen...

ÉN: Egy örökkévalóságig tartott, míg beindult az autóm.

ISTEN: Aha...

ÉN: Ebédre nem olyan szendvicset kaptam, amilyet rendeltem - így várnom kellett.

ISTEN: És?

ÉN: Hazafelé lemerült a mobilom épp mikor valaki hívott...

ISTEN: Értem.

ÉN: És mintha ez még nem lett volna elég, mikor hazaértem és pihenni szerettem volna, beleültem az új masszázsfotelomba az pedig nem akart bekapcsolni.
Ma nem jött össze semmi! Miért engedted, hogy minden így alakuljon?

ISTEN: Engedd meg, hogy megmagyarázzam: hajnalban a Halál Angyala állt ágyad mellett én pedig egyik angyalom küldtem, hogy küzdjön meg vele az életedért. Hagytalak aludni ez idő alatt.

ÉN: (szégyenkezve) Áh...

ISTEN: Azért nem engedtem, hogy az autód beinduljon, mert ha elindulsz, épp egy részeg sofőrrel találkozol utadon, aki belédhajtott volna.

ÉN: (megalázkodva) Ó...

ISTEN: Az, aki a szedvicsed készítette beteg volt, így nem akartam, hogy tőle kapd az ebéded. Tudtam, hogy nem késhetsz munkából.

ÉN: (zavarban) Aha...

ISTEN: A telefonod pedig azért merült le, mert az a személy, aki hívott csak hazugságokkal tömte volna a fejed és Te hittél volna neki. Így védtelek meg tőle.

ÉN: Értem, Uram.

ISTEN: Ó, és az a masszázsfotel pedig hibás volt és tönkretette volna az áramellátást a házadban.

ÉN: Úgy sajnálom, Uram...

ISTEN: Ne sajnálkozz, csak tanulj meg bízni bennem! Jóban és rosszban egyaránt.

ÉN: Bízni fogok benned, Uram!

ISTEN: És ne kételkedj. Mindig jobb lesz az általam tervezett nap számodra, mint amilyen a tiéd lenne.

ÉN: Nem fogok kételkedni. Engedd meg, hogy megköszönjek mindent, amit értem tettél.

ISTEN: Nincs mit megköszönnöd, gyermekem. Ez csak egy újabb nap volt, hogy Istened voltam és nagyon szívesen törődöm a gyermekeimmel

(forras: internet)

A néma prédikáció

Egyszer egy rendszeresen gyülekezetbe járó testvér elmaradt az istentiszteletekről. Néhány hét eltelte után a lelkipásztora meglátogatta.
Hűvös este volt. A pásztor otthon találta emberünket, aki a lobogó kandalló mellett üldögélt, egyedül. Sejtve a látogatás okát, az üdvözlő szavak után a pásztort a kandalló közelében levő kényelmes székbe ültette, s figyelmesen várt. A pásztor azonban, bár kényelmesen elhelyezkedett, nem szólt egy szót sem. A síri csendben az égő fadarabokat nyaldosó lángnyelveket figyelte. Néhány perc múlva a piszkavassal megfogott egy vidáman lángoló fadarabot és a tűzfészekből kiemelve a kandalló szélére helyezte, majd visszaülve székébe, tovább hallgatott. A vendéglátó is némán, elmélkedve figyelte a történteket. Miután a kiemelt fadarab égett egy darabig, lángja egyre zsugorodott, egy utolsót lobbant, majd kialudt. Kihűlt, halott fadarab lett, meglepő gyorsasággal.
Egy szó sem hangzott el a köszönés óta. A pásztor az órájára nézett, s látta, hogy itt az ideje, hogy elköszönjön. Lassan felállt, megfogta a kihűlt, szenes fadarabot és visszatette a tűz közepébe. Az pedig azonnal lángra lobbant a körülötte levő lobogó fa és széndaraboktól körülvéve.
Amikor a pásztor az ajtóhoz ért, vendéglátója könnyes szemmel ezt mondta: „Köszönöm a látogatást, különösen is a tüzes prédikációt. Vasárnap ott leszek a gyülekezetben!”

Forrás :VBM

A fotok a 2010 es taborozasbol maradtak emlekbe

ViVi

Wed in Winter