Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Jn 3,16)
A bolt irodájába hívattak, ahol dolgoztam: "A kisfiadat bevitték a kórházba, menned kell!" Ahogy keresztülrohantam a városon, sok gondolat futott át az agyamon. "Mi baja lehet a kisfiamnak?" Reggel még teljesen rendben volt, amikor bekukucskáltam hozzá, a kiságyában aludt. A kórházban feleségem elmondta, hogy drága kisfiunk, Nathaniel bölcsőhalálban meghalt. Két és fél hónapos volt. Összetörtünk, és mérges voltam. Nem volt kit hibáztatni, ezért Istent vádoltam. Akkoriban nem hittem Istenben, de a haragomat valamilyen irányba ki kellett fejeznem, és Isten kézenfekvő volt.
Ez 25 évvel ezelőtt történt. Később három csodálatos gyermekünk született, de sohasem felejtem a félelmet, haragot és reménytelenséget, amit azon a napon éreztem, amikor Nathaniel meghalt. Isten türelmes volt velem. Elvette haragomat és gyűlölködő gondolataimat, és ezek ellenére is szeretett.
Még most sem értem, miért kellett Nathanielnek meghalnia, és valószínűleg nem is fogom megérteni. De halála segít felismerni, hogy Isten mennyire szeret, és hogy mennyire fájhatott neki, amikor látta Jézust meghalni. Isten odaadta Jézust értem, és én vigaszt találok ebben az áldozatos szeretetben.
Isten szeret minket, akár viszontszeretjük, akár haragszunk rá.
Bob Hicks (Missouri, USA)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése