Simon DuB'z

A szék...

A férfi lánya megkérte a papot, hogy jöjjön el imádkozni az apjával.
Amikor a pap megérkezett, látta, hogy a férfi az ágyban fekszik, a feje két párnával feltámasztva, az ágya mellett pedig egy üres szék. A pap azt hitte, hogy szóltak az idős embernek az ő látogatásáról.
"Biztosan várt már engem." - szólt.
"Nem, kicsoda ön?"
"Én vagyok az új segédlelkész a parókián - válaszolt a pap. "Amikor megláttam az üres széket, azt gondoltam, biztosan tudta, hogy jövök."
"Ja, igen, a szék" - szólt az ágyhoz kötött beteg. "Becsukná az ajtót?"
A pap, kicsit értetlenül, becsukta az ajtót.
"Ezt sosem mondtam el senkinek, még a lányomnak sem" - mondta a férfi. "De egész életemben sosem tudtam, hogyan imádkozzam. A vasárnapi misén hallottam a papot az imádkozásról beszélni, de az egész olyan magas volt nekem...
Aztán feladtam minden próbálkozást" - folytatta - "míg egy nap, úgy négy évvel ezelőtt a legjobb barátom azt mondta nekem:
"Joe, az imádkozás nem más, mint egy Jézussal folytatott beszélgetés. Javaslok neked valamit. Ülj le egy székre, egy másikat tegyél magad elé, és hit által lásd Jézust azon a széken. Ez nem kísérteties, mert ő megígérte: "Én veletek leszek mindig". Aztán beszélj Hozzá, és figyelj Rá úgy, ahogy most velem teszed."
Így aztán, atyám, kipróbáltam ezt, és annyira tetszett, hogy minden nap néhány órán keresztül ezt csinálom. De nagyon vigyázok. Ha a lányom meglátná, hogy egy üres székhez beszélek, vagy idegösszeomlást kapna, vagy bezáratna a bolondok házába."
A papot nagyon meghatotta a történet, és bíztatta az idős férfit, hogy folytassa így tovább. Aztán imádkozott vele, megkente olajjal, és visszament a paplakba.

Két nappal később este felhívta a férfi lánya azzal, hogy édesapja aznap délután meghalt.
"És békésen távozott?" - kérdezte.
"Igen, amikor két óra körül indultam otthonról, odahívott az ágyához, elmondta az egyik faviccét, és megpuszilt. Amikor egy órával később hazaértem a boltból, holtan találtam. Volt azonban valami furcsa, atyám. Igazából több mint furcsa - olyan hátborzongató. Úgy tűnik, hogy mielőtt meghalt, apa kihajolt az ágyból, és a fejét az ágy melletti székre hajtotta.

Gyorshajtó

András még egy hosszú pillantást vetett a kilométerórára, mielőtt a villogó rendőrautó előtt lelassított: 120 km/h a kitáblázott 90 helyett. Ez már a negyedik ebben a hónapban, mint oly sokszor máskor is. Hogy lehet, hogy valakit ennyiszer lemeszelnek?
Amikor a kocsi lelassított, András lehúzott, de nem teljesen az út szélére; hadd izguljon csak a zsaru a mellette alig fél méterre elhúzó autók miatt.
Megállt.
A rendőr kiszállt a kocsijából, és egy mappával a kezében előre jött.
József? József a gyülekezetből? Még csak ez kellett! András próbált minél jobban elsüllyedni az ülésben. Ez rosszabb, mint a közelgő büntetés maga. A keresztyén rendőr épp egy saját gyülekezetéből való gyorshajtó embert fogott meg. Egy embert, aki egy hosszú, fárasztó és zaklatott nap után sietett hazafelé a munkahelyről.
Szinte kiugrott az autóból, és ment a rendőr felé, akivel minden vasárnap találkozik a gyülekezetben, de eddig még soha nem látta egyenruhában.
- Hát szia, József! Örülök, hogy látlak! Milyen érdekes, hogy itt találkozunk!
- Szervusz, András - semmi mosoly.
- Hú, de szigorúnak látszik a Biztos úr, éppen most kapta el a felebarátját, aki siet haza a feleségéhez és a gyerekeihez.
- Igen, úgy tűnik: elkapta. - József kissé zavartan felhúzta a szemöldökét.
Jó jel!
- Nagyon húzós és hosszú napom volt ma. Asszem kissé túlléptem a limitet - de csak most az egyszer, he-he!
András lefelé sandítva arrébb rúgott egy kavicsot az aszfalton.
- Az asszony finom vacsorát készített, már nagyon vár haza. Érted, mire gondolok?
- Tudom, mire gondolsz. És azt is tudom, hogy már kétes hírnévre tettél szert a körzetünkben az őrsön.
Ajjaj, nem jól áll a dolog, itt az ideje taktikát váltani.
- Mennyit mértél?
- 115-öt. Volnál szíves visszaülni az autóba?
- Várj egy kicsit. Amint megláttalak, én azonnal megnéztem az órát, és épp csak súrolta a 100-at.
A hazugság kegyesnek, célravezetőnek tűnt, és "magától" jött.
- Légy szíves, András, ülj be a kocsiba.
András zavartan bemászott a kocsija ajtaján, és becsapta az ajtót. Bambán bámult előre a műszerfalra. Eltelt egy perc, kettő. Lassan, kelletlenül nyúlt az ablaktekerőhöz, de végül nem tekerte le az ablakot, mert látta, hogy József ír a mappán. Vissza a műszerfalra.
Miért nem kérte ez a jogsimat? Bármi történjék is, az tuti, hogy 1-2 hónapig nem ülök ennek az embernek még a környékére sem vasárnap.
Eltelt még 2-3 hosszú perc, majd egy kopogás az ablakon. András kinézett balra, József volt az, kezében egy félbehajtott papírdarabbal. A bűnös mintegy 3 centire lehajtotta az ablakot, épp csak annyira, hogy a papír beférjen.
- Köszi! - András nem nagyon tudta leplezni a gúnyt az arcán és a hangjában.
József szó nélkül ment vissza a rendőrautóhoz,
András csak nézte a visszapillantóban.
Felemelte a papírt: Nnna, nézzük, mennyi. Álljunk csak meg. Ez meg mi? Tréfa? Nem büntetőcédula, az biztos.
András olvasni kezdett.

"Kedves András! Egyszer volt egy kislányom, akit 6 évesen elütött egy autó.
Kitalálhatod: egy gyorshajtó. Pénzbírság, 3 hónap a fogházban, és az illető szabad volt; mehetett haza magához szorítani a kislányait, mind a hármat. Nekem csak egy volt, és most várnom kell a mennyországig, amíg újra megláthatom.
Ezerszer próbáltam megbocsátani annak az embernek, és ezerszer gondoltam, hogy meg is tettem. Lehet, hogy így van, de újra és újra meg kell tennem.
Most is.
Imádkozz értem, és hajts óvatosan: nekem egy kisfiam maradt.
József "

András hátranézett, és látta, hogy a rendőrautó megfordul, és elindul visszafelé az úton. Csak bámult a távolba, amíg a kocsi eltűnt. Szétesve ült a kocsiban 20 percig, aztán beindította a motort, elindult,és lassan, az Úrhoz bűnbocsánatért esedezve hajtott hazafelé, hogy aztán otthon percekig szorongassa magához meglepett feleségét és gyerekeit.
Ne ölj!
Ne kockáztass!
Esélyt se adj rá!

ismeretlen szerző

Lelkipásztor Avatás

Dog Family

öszi Por-tré

Hali, összeválogattam paj jo fotot amit nemrég keszitettem 

 Zsuzsánna

 Anna

 Enco

 Enikö

 DDDávid

 Zsu

Mom&Dad

Miracle

             

                  Amerikában volt a szeptember 11.-i terrortámadás... Egy igazgató azért élte túl a katasztrófát, mert épp aznap reggel vitte először óvodába a kisfiát. Egy srác azért élte túl, mert épp rajta volt a sor, hogy lemenjen kávéért. Volt, aki azért késett el, mert az ébresztője nem csengett időben. Egy nő lekéste a buszt. Valaki azért élte túl, mert egy dugóban állt, és nem sikerült időben beérni a munkahelyére. Egy asszony véletlenül leöntötte a ruháját kávéval, és vissza kellett fordulnia, hogy átöltözzön. Valakinek nem indult be a kocsija, és volt aki azért fordult vissza, mert csörgött a telefon. Volt, akinél a gyerekek húzták az időt. Az egyik alkalmazottnak pedig egy taxi sem állt meg. Egy férfi pedig azért késett, mert azon a reggelen az új cipőjét vette fel, ami útközben feltörte, így be kellett mennie egy patikába sebtapaszért. Ő emiatt élte túl. Most, ha dugóban állok, lekésem a liftet, vagy visszafordulok, mert felcsörren a telefon... Amikor ezek az apróságok megtörténnek, amik nagyon fel tudnak húzni, akkor arra gondolok, hogy ez az a hely ahol Isten látni akar, épp ebben a percben. Következő alkalommal, mikor úgy tűnik majd, hogy a reggel nem úgy megy, ahogy mennie kéne, a gyerekek lassan öltözködnek, nem találod a kocsi kulcsot, minden jelzőlámpa pirossal világít, ne légy ideges! Isten rendezi a dolgokat - úgy, ahogy.
Ő vigyáz rád!

forrás: internet

Székelykeresztúr